Katalógus

Manila

A manilai kislány

Meglátogattunk egy nyomornegyedet Manilában, amit „Füstös hegynek” hívnak. Azért kapta ezt a nevet, mert a szemétből épült házakat sokszor a tűz emészti fel. Az út sárból, ürülékből és szemétből áll össze és annyira elviselhetetlen a bűz az utcákon, hogy sokszor azt éreztem elhányom magam. A gyerekek vidáman szaladgáltak mellettünk cipő nélkül a mocsokban, nem foglalkozva a szeméttel és a bűzzel. Egy alagúthoz tereltek minket, ahol egy közösségi térnek tűnő helység fogadott minket sok sok kisgyerekkel. A projectpearl önkéntesei leültették a szaladgáló gyerekeket a kis székekre majd becsukták a kapukat. Vasárnaponként az önkéntesek ételt osztanak a gyerekeknek, valamint angolra és matekra tanítják őket. A legtöbb gyerek ebben a negyedben teljesen magára van hagyva, mert a szülők egész nap a szemetet túrják, hogy ha fellelnek valami értékeset, azt eladják és a nehezen összekuporgatott pénzből ételt vesznek a családnak. Dalokat énekeltünk a kicsiknek és lelkesítettük őket, hogy énekeljenek velünk. Körbenéztem a sorokon és láttam egy kislányt, aki nem énekelt, hanem az asztalra dőlve olyan szomorú fájdalommal nézett, hogy összeszorult a szívem. Biztosan éhes - arckifejezésemet látva, így válaszolt a fel nem tett kérdésemre a filippínó srác. Egy két gyereknek ruhája sem volt, kértek minket, hogy őket ne fotózzuk. A dalok után kifestőket osztottunk ki a gyerekeknek. Több gyerek kérlelt, hogy adjak nekik ecsetet. Láttam, hogy az ölükben ott a kifestő és az ecset, de elrakták, hogy hazavihessék. Nem szóltam semmit és elindultam, hogy vigyek nekik még több ecsetet. A kislány szemében továbbra is reménytelen szomorúság tükröződött, de nekiállt festeni. Amint végeztek a festéssel az önkéntesek ételt és italt osztottak ki nekik. Ugye minden problémánk milyen aprónak tűnik az ő helyzetükhöz képest?

<< Vissza

Vissza a lap tetejére (Katalógus)